E világon ha ütsz tanyát, hétszer szûljön meg az anyád! Egyszer szûljön égô házban, egyszer jeges áradásban, egyszer bolondok házában, egyszer hajló, szép búzában, egyszer kongó kolostorban, egyszer disznók közt az ólban. Fölsír a hat, de mire mégy? A hetedik te magad légy! Ellenség ha elôdbe áll, hét legyen, kit elôtalál. Egy, ki kezdi szabad napját, egy ki végzi szolgálatját, egy, ki népet ingyen oktat, egy, kit úszni vízbe dobtak, egy, ki magva erdôségnek, egy, kit ôse bôgve védett, csellel, gánccsal mind nem elég, -- a hetedik te magad légy! Szeretô után ha járnál, hét legyen, ki lány után jár. Egy, ki szivet ad szaváért, egy, ki megfizet magáért, egy, ki a merengôt adja, egy, ki a szoknyát kutatja, egy, ki tudja, hol a kapocs, egy, ki kendôcskére tapos, -- dongják körül, mint húst a légy! A hetedik te magad légy. Ha költenél s van rá költség, azt a verset heten költsék. Egy, ki márványból rak falut, egy, ki mikor szûlték, aludt, egy, ki eget mér és bólint, egy, kit a szó nevén szólít, egy, ki lelkét üti nyélbe, egy, ki patkányt boncol élve. Kettô vitéz és tudós négy, -- a hetedik te magad légy. S ha mindez volt, ahogy írva, hét emberként szállj a sírba. Egy, kit tejes kebel ringat, egy, ki kemény mell után kap, egy, ki elvet üres edényt, egy, ki gyôzni segít szegényt, egy, ki dolgozik bomolva, egy, aki csak néz a Holdra: Világ sírköve alatt mégy! A hetedik te magad légy!